Mindenkit szeretettel köszöntök az “Újbeszél kezdőknek” mai előadásán. Továbbra is rengetegen vagyunk, nagyon sokan vették fel ezt a tárgyat, az érdeklődés mértéke jól mutatja a téma aktualitását. Elnézést a sokaknak esetleg ismeretlen idegen szó (aktualitás) használatáért, addig is, amíg megszabadulunk az összes hasonlótól, kérem, használják a szószedetet a munkafüzet végén.

A legutóbbi alkalommal feladott kötelező olvasmány Révész Sándor Az ly-tól a szabadságig című cikke volt. Tegye fel a kezét, aki elolvasta… remek, köszönöm. Induljunk ki az írás állításaiból, aztán vigyük tovább a gondolatmenetét!

A szerző helyesen állapítja meg, hogy rendben van, ha egy “[m]agyartanár mobilon meszendzserezik (…)”, és “[n]em használ ékezeteket, mert az kényelmetlen”. Az újbeszél ellenzői szerint viszont nincs rendben, mert egy ékezeteket tartalmazó szó ékezet nélkül már egy másik szó. Néha egy történetet is idéznek egy Moldova György nevű írótól, aki megkérdezte Vereb állomásfőnökét, mi lett a nyilvánvalóan hiányzó ékezettel, és azt a választ kapta, hogy átfújta a szél Szárra. Azt is állítják, hogy az ékezetek elhagyása mobilon nem a nyelv természetes egyszerűsödését jelzi (mint amilyen például a hasonulás volt), hanem hibás reakciót egy mesterséges korlátozásra: arra, hogy az okostelefonok operációs rendszereit gyártó óriáscégek számára Magyarország totálisan inszignifikáns (szószedet!) piac, így nem kap önálló, teljes billentyűzetkiosztást. Nyilvánvaló, hogy ezek az érvek mondvacsináltak, nem kell velük foglalkoznunk.

Tökéletesen látja a szerző a helyzetet a vesszőkkel és általában a központozással kapcsolatban is: fölösleges a merev előírások pontos megértése és betartása. Az ellenzők (nyelvtannácinak is nevezik őket, joggal) állandóan egy ostoba példával jönnek: A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem – semmit sem bizonyít, és már a könyökünkön jön ki. Azt állítják, a helyes vesszőhasználat szerkezetet ad a szövegnek, ami egyszerűsíti a megértést, a szabályai pedig logikusak, könnyen tanulhatók. De miért kéne bármi ilyesmit tanulnunk?

Hosszan folytathatnánk a remek írás által könyörtelenül napvilágra tárt nyelvtani túlkapások sorát, mint amilyen például az ly, az amely-ami megkülönböztetése és a -suk/-sük elítélése. De lépjünk inkább tovább, hiszen az újbeszél nem elégszik meg a helyesírás leegyszerűsítésével (gyakorlatilag eltörlésével).

Itt van például a szókincs kérdése. Belátható, hogy hosszú távon fölösleges több olyan szót megjegyeznünk és használnunk, amelyek gyakorlatilag ugyanazt jelentik. Egy alaposan dokumentált példa: a jó maradhat, de a kiváló, kitűnő, remek és hasonló jelzők helyett bátran használjuk a duplapluszjó szót. Végre eltűnnek a szinonímaszótárak (ennek a kifejezésnek már utána sem kell nézniük), a hagyományos szótárak pedig a mai papírmennyiség harmadából kihozhatók.

Az is kérdéses, szükség van-e egyáltalán összetett mondatokra. Ilyeneket a vessző elhagyásával amúgy sem hozhatunk létre, akkor meg minek? De továbbmegyek: a bonyolult mondatok sokszor bonyolult gondolatokat próbálnak kifejezni, azokat meg túl nagy fáradság végiggondolni. Képzeljék csak el, egyetlen húzással megszabadulhatnánk az olyan írók műveitől, mint Esterházy Péter volt!

Tulajdonképpen megfontolandó az írásos kommunikáció részleges vagy teljes elhagyása is. Van egy jó leírás (mondhatni, esettanulmány) arra, hogyan csinálják ezt más, fejlettebb politikai rendszerek.

De ne álljunk meg félúton. Szüksége van a társadalomnak például klasszikus zenére? Az élvezetéhez (mármint az értő élvezetéhez, bármit is jelentsen ez) zenei előképzettségre van szükség, amit időigényes megszerezni. Mire való az opera? Kinek és miért fontos a képzőművészet? Mármint annyira, hogy időt és energiát fordítson az ilyen hívságok megértésére.

Az ellenzők (de talán helyesebb lenne ellenséget, nemzetárulót, kultúrsznobot, értelmiségit vagy valami hasonlóan durvát mondanom rájuk) folyton azzal jönnek, hogy az újbeszél az igénytelenség nyelve. Azt mondják, hogy az írásra és az élőbeszédre is igaz az entrópia (szószedet megint!!! de ma utoljára) elve: a rendezetlenség folyamatosan növekszik, csökkentéséhez extra munkára van szükség. Nos, már ennek a gondolatnak a fölösleges bonyolultságából is látható, hogy az ellenzők tévednek, mi pedig jó úton járunk!

Köszönöm a figyelmet – nem, még ne rohanjanak, előbb a házi feladat. Írjanak egy fogalmazást a következő címmel: Hányszor mutatkoztak irodalmunkban a hanyatlás jelei? Nem, ne e-mailben küldjék be – inkább Snapchaten.

Fotó: Rosie Kerr (Unsplash)